Az esküvőszervezést érdemes időben elkezdeni. Nem túlzás a nagy nap előtt egy akár másfél évvel vagy még korábban kiválasztani és lefoglalni a helyszínt. Az igazán népszerű helyszínek akár két évre előre is foglaltak lehetnek az esküvői időszakban. Az időben elkezdett szervezéssel megkönnyíthetitek a dolgotokat és még válogathattok a remek helyszínek között.
A legsarkalatosabb kérdések az elkölthető pénzkeret nagysága és a vendégek létszáma. Készítsetek előzetes vendéglistát, ami nyilván változni fog mégis a rendelkezésetekre fog állni egy nagyságrendbeli adat a létszámot illetően. A helyszín kiválasztásakor ez nagyon fontos infó, mert nem szerencsés egy óriási helyen negyven vendéggel szédelegni, de ha túl szorosan van kiszámítva a vendégsereg mérete a helyszínhez képest az sem kényelmes senki számára.
Sok pár követi el azt a hibát, hogy csak nagyvonalakban tervezik meg a költségeket és a sok apróságra nem gondolnak. Sok kicsi sokra megy, és a végén meglepődtök, majd amikor összeadódnak. Érdemes sorra venni a szolgáltatók, szolgáltatások várható költségeit minden esetben tartalékot szánva a váratlan kiadásokra. Az csak kellemes meglepetés lesz, ha mégis megmarad a plusz.
A vendéglista megírása az első, hiszen ahhoz hogy érdemben helyet tudjatok keresni tudnotok, kell, mekkora legyen a helyszín. A személyenkénti költségek adják a legnagyobb részt a költségvetésben. Ne hívjatok meg senkit kényszerből csakis olyanokat, akikkel valóban szívesen megosztjátok az örömötöket. Nem könnyű eldönteni kik maradjanak ki, de mindenki megértheti, hogy van egy létszámhatár.
A helyszín kiválasztásánál érdemes olyan helyet választani, ami a vendégsereg számára könnyen megközelíthető. A túl hosszú utazást a meghívottak egy része valószínűleg nem fogja vállani. Ennek a plusz útiköltség, idő és a fárasztó utazás is oka lehet. A távolról érkező vendégek szállásának megoldása is egy megoldásra váró feladat.
Ha nem veszitek igénybe esküvőszervező segítségét, akkor a család és a barátok bizonyára örömmel részt vesznek majd a szervezésben. A közös feladatok összekovácsolnak, és még jobb lehet a hangulat a lagziban. Arról nem beszélve, hogy örök emlék lesz az élmény, hogy együtt csináltátok és a társaság tagjai is sorra kerülnek majd és ti is visszaadhatjátok a kapott segítséget. Legyetek készek kompromisszumokra. Egyáltalán nem biztos, hogy minden 100 százalékban olyan lesz mintha ti csináltátok volna, de ez benne van a pakliban.
Az a bizonyos „B” terv. Amikor az esküvő időpontját kitűzitek évszakot, hónapot és napot választotok ugyan, de az időjárás beleszólhat a dologba. Mindenképpen legyen tervetek esős idő esetére, főleg ha nagyrészt kültérire tervezett a rendezvény.
A koszorúsok és koszorúslányok kérdése igen bonyolult lehet, ha hagyjátok. Ezt számos filmben láthattuk humorba csomagolva. A feladatuk hogy a tervezés, szervezés során segítség a párt. Érdemes a valóban megbízható közeli barátokat, barátnőket választani.
Az esküvő stílusát az apró kiegészítők teszik személyessé, meghitté. Válasszatok olyan kiegészítőket, amelyek egy kicsit titeket tükröznek, a személyiségeteket, a stílusotokat.
A menü összeállítása a szervezés egyik legfontosabb lépése. Ahhoz hogy elégedett legyen a násznép érdemes alaposan tájékozódni a korosztály összetételéről is. Ha túlnyomórészt fiatalok lesznek, akkor lehet bátrabban újdonságokat kipróbálni. A vegetáriánus, laktóz érzékeny vagy glutén érzékeny vendégek is találjanak számukra fogyasztható ízletes fogásokat.
Ha nem választottatok esküvőszervezőt és minden ti szeretnétek, kézben tartani vezessetek listát a várható költségekről, kifizetésekről, fizetési határidőkről, a megállapodásokról illetve a további teendőkről. Ezzel átláthatóbbá teszitek a szervezést és nem marad ki vagy felejtődik el semmi lényeges.
A nagy készülődésben, szervezkedésben a legfontosabbról ne feledkezzetek el, hogy ez a Ti varázslatos nagy napotok és rólatok kell, szóljon és arról, hogy érezzétek csodásan magatokat a vendégeitekkel együtt.