Mi alapján válasszuk ki a nekünk való esküvői szolgáltatókat?

Akadnak, akik mindenben az ösztöneikre hallgatnak és csupán személyes szimpátia alapján választják ki a nekik rokonszenves szolgáltatókat, pedig ebben az esteben ez nem biztos, hogy elegendő. Fontos, hogy rokonszenves legyen az illető, de arról is győződjünk, meg hogy szakmailag és technikailag is helyt tud-e állni abban, amire felkértük. Például egy fotós vagy videós esetében van-e profi felszerelése és megfelelő referenciái, mert ha nem sikerül rögzíteni az eseményeket, másnap nem ismételhetjük meg.

Milyen elvárásoknak feleljen meg az esküvői szolgáltató?

Figyeljünk a részletekre, hiszen a kínálat igen nagy, mivel az esküvőipar csábító bevételekkel kecsegtet, hiszen magas árakkal dolgoznak a szolgáltatók, ám aminőséget már nem mindegyikük tartja ilyen magasan. Tűzzük ki az elvárásainkat, mi az, amit szeretnénk. Első körben az ismerősöket is érdemes megkérdezni, vagy ha voltunk az elmúlt időszakban, lagziban és ott kiemelkedően jól működtek a dolgok akár mi is felkérhetjük az ott közreműködőket. Ha nincs ilyen, akkor lépjünk be esküvői csoportokba és a bejegyzések alapján is sok információt szerezhetünk arról kit érdemes választani és kik, azok, akiket jobb elkerülni, mert nem teljesítik maradéktalanul, amit vállalnak. A szolgáltató weboldala gyakorlatilag egy online névjegy. Ha igényes, akkor ez minden bizonnyal a munkájára is érvényes. A referenciákat is érdemes megnézni minden esetben.

A kezdőket se utasítsuk el alapból

Mindenkinek be kell járnia az útját és egy lelkes és lelkiismeretes kezdő végezhet olyan jó munkát, mint egy régebbi motoros. Nem utolsósorban akár jelentős kedvezményt is kaphatunk, hiszen valószínűleg referenciákat gyűjt tehát kellemes áron kapunk majd magas minőséget. Bárkire is esik, a választásunk mindenképpen legyen mindkét részről aláírt szerződésünk az adott szolgáltatásról. Jó esetben nem lesz szükség az olvasgatására, de gond esetén van mire hivatkozni.

Amikor inkább mást válasszunk

Az adott szolgáltató nem kezdő és még sincs weboldala. Ez ma már a minimum, hogy vállalja magát elérhetőségekkel, referenciákkal és adószámmal, valamint a szakmai tudását bemutató tartalmakkal.

Kérjünk több helyről árajánlatokat

A megnyerő szolgáltatóktól kérjünk árajánlatot. Az hogy milyen gyorsan és udvariasan válaszol, előrevetíti a hozzáállását. A legtöbb szolgáltatás árral együtt szerepel. Akár ez alapján is szűrhetjük a szolgáltatókat. azokat, akik soká válaszolnak vagy nem értékelhető silány ajánlatot küldenek, levehetjük a listáról. Az igényes ajánlat küldőit a személyes találkozó illetve az ár alapján tovább lehet szűkíteni. ebben sokat segíthet egy megbízható esküvőszervező, akinek széles kapcsolatrendszere és számos tapasztalata sokat segít a jó döntések meghozatalában.